Az idei 12. bálunkat is sok szülő, vendég /szám szerint 270-en/ tisztelte meg jelenlétével. Szülők és tanárok közös munkájával fantasztikus narancssárga színben pompázott a DDS szombat estére. Műsorunkban az idén is a táncé volt a főszerep.
Tóth Andrea kezdő táncosai latin mixet mutattak be. Majd Balikó Éva tánccsoportjai következtek. A kicsik Seherezádé és Casino twist, a nagyok Black or White és Charlie Chaplin koreográfiával szórakoztatták a közönséget. Ezután a hernádi SAMBA TSE produkcióval folytattuk a műsort, szintén latin-amerikai táncokat adtak elő. Felkészítő tanáruk Opóczki János. A fent említett műsorszámokban főként a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai szerepeltek.
Iskolánk néptánc szakkörének vidám farsangi tánca zárta a műsort, mely nagy sikert aratott. A 2., 3., 4. és 5. osztályosok dunántúli dudálást, somogyi falukerülőt és friss csárdást mutattak be. A szakkör vezetője Kabai Zsuzsanna tanárnő.
Hagyományainkhoz híven műsorunk végén a 8. osztályosok bécsi keringője nyitotta meg a jótékonysági bált.
A vacsorát az idén Bugyiról a Forster Vadászkastélyból kaptuk.
A meglepetéstánc, mellyel a szülők és a tanárok közösen készültek, most is az est fénypontja volt. Az idén a retro hangulat jegyében rock & roll dübörgött, a fergeteges siker most sem maradt el. A hölgyek csini pöttyös ruháját Pacsirta Istvánné készítette, a táncot betanította Tóth Andrea.
A Szőnyi zenekar húzta a talpalávalót a reggelig tartó mulatsághoz.
A jótékonysági bál bevétele: 1.300.000 Ft.
A pedagógusok és a diákok nevében szeretném megköszönni a támogatóknak, a szülői munkaközösségi tagoknak, Kéri Györgynének az Iskolaszék elnökének, aki egyben az SZMK elnöke is, az Iskolaszék tagjainak, és valamennyi szülőnek áldozatos munkáját.
Köszönjük a műsorban szereplő szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak lelkes munkáját.
Jövőre is várunk szeretettel Mindenkit!
Támogatóink:
1. Dabas Város Önkormányzata Kőszegi Zoltán
2. Kéri Györgyné és családja
3. Rácz Nándor és családja
4. Fekete Gyula és családja
5. DDS Prohászka Csaba
6. Szőnyi Zsolt és zenekara
7. Farkas Pál
8. Cvikker Optikai Szalon
9. Egészség Kovácsa Bt.
10. Urbán Virágbolt
11. Kölyöksziget Játéktár
12. Andi Butik
13. Virág Mindenkinek
14. Reálszisztéma Dabasi Nyomda
15. Dabas Diego
16. Lara Fehérnemű Bolt
17. Margó Szalon
18. Kisgyermek Alapítvány
19. Száll Ker Plast KFT
20. Alsónémedi és Vidéke Takarékszövetkezet
21. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet
22. Mistván Bt.
23. Gugyerás Kereskedelmi és Szolgáltató KFT
24. Solanum Békés ZRT
25. Berényi Autókarosszéria Javító
26. Roulette Café
27. Kaldi Ker
28. Tihanyi Üzletház
29. Mariann Virágüzlet
30. Králl Ildikó Ildikó Stúdió
31. INTERNORM
32. Velikovszki László Aranykorona Ékszerbolt
33. Prauda Miklós Laguna Gold Ékszerbolt
34. Jasin KFT
35. Palermo Cukrászda
36. Juhász Sándor Dabas Televízió
37. Dabas Rádió
38. Bor Imréné Bor Cukrászda
39. Magyar Sándor és neje Zóna KFT
40. Serfel József
41. Kancsár Csilla
42. Bozsik József és neje
43. Radnai István és családja
44. Kollár Endréné és családja
45. Kubikné Kiss Judit
46. Králl Béla
47. Kozma Tibor
48. Albert Enikő
49. Mrázné Szabó Tünde
50. Talabér János és Talabérné Kontra Hajnalka
51. Bese és Társa
52. Nagy Vilmos és családja
53. Csernai Jánosné és családja
54. Bánszkiné Mráz Zsuzsanna
55. Szabados József
56. Baloghné Acsai Hajnalka
57. Eke Enikő
58. Forgács Helga
59. Pesti János
60. Mráz István és családja
61. Mráz Péter
62. Duhajné Csernák Erzsébet
63. Sallai Krisztina
64. Burik Attila
65. Szabó Gyuláné Gazdabolt
66. 5a SEC
67. Vogtland KFT
68. HER-CSI-Hús KFT
69. Gál Gábor és Erika Forster Vadászkastély
70. Sári Edina