Tisztelt Szülők!
A tankönyveket és a gyermekek itt hagyott felszereléseit a mai és a holnapi napon (hétfő, kedd) napon 15.00 órától 17.00 óráig lehet átvenni. Kérjük 1 ember jöjjön érte, lehetőleg nem a gyermek, hanem szülő. Az osztályfőnökök összekészítették a délelőtt folyamán. Az osztályfőnökök értesítik a szülőket, hogy az adott osztály PONTOSAN mikor veheti át! Tehát nem lehet jönni akármikor ezen időintervallumban!
A 25-ére tervezett OviSuli természetesen elmarad! Sem szülőknek, sem ovisoknak nincs.
A nevelők felmérik, esetleg melyik család nem rendelkezik otthon internetkapcsolattal, olyan okos eszközzel, amiről a tananyagot meg lehetne nézni. Ennek határideje holnap reggel 08.00 óra.
A tananyag kiadása egy speciális órarendi táblában lesz kiadva. A szülők, gyermekek ezt meg tudják tekinteni. Ez egységes lesz. Reményeink szerint holnaptól ez a rendszer beindul. Ezt a táblát a KRÉTA rendszerben, valamint az osztályközösségek Facebook csoportjaiban is közzé tesszük!
A 8. évfolyamosok sorrend módosításáról: A jelentkezések módosításának lehetősége március 19–20. között, a módosító tanulói adatlap kitöltésével. A módosító időszakban az alábbi módosítások végezhetők el: – az eredetileg megküldött tanulói adatlapon megadott sorrend módosítása, illetve – az eredeti tanulói adatlapon szereplő középfokú iskolában, az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján, új tanulmányi terület megjelölése. Az egyeztetés tényét az intézménynek az eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetnie. Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon feltüntetni! Intézményt és tanulmányi területet nem lehet a módosító időszakban törölni! A módosító tanulói adatlapot a tanulói adatlappal megegyező módon kell előállítani, azaz: – az egyéni jelentkezők a KIFIR felvételi lap kitöltő rendszer egyéni jelentkezők számára készített felületén, önállóan állíthatják elő, – azon jelentkezők számára, akiknek eredeti tanulói adatlapját is az általános iskola állította elő a módosító tanulói adatlapot is az általános iskola állítja elő, a KIFIR felvételi lap kitöltő rendszer általános iskolák számára készített felületén. Ezt a SZÜLŐK (nem gyermek) személyesen tudják megtenni 2020. 03. 19-20-a között az iskolában! Mitrik Milánné Évit kell keresni ez ügyben 08.00-11.00 között!
Ügyeleti rend 2020. 03. 17-20-ig! Főépület I. emelet.
Ügyeleti rend | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek |
Tamás Roland | 08.00-16.00 | 08.00-16.00 | 08.00-16.00 | 08.00.16-00 |
Dormány Józsefné | 08.00-12.00 | 12.00-16.00 | 08.00-12.00 | 12.00-16.00 |
Szmiknya Erika | 12.00-16.00 | 08.00-12.00 | 12.00-16.00 | 08.00-12.00 |
Kozák Mária | 08.30-12.30 | 08.30-12.30 | 08.30-12.30 | 08.30-12.30 |
Mitrik Milánné | 08.00-13.00 | 08.00-13.00 | 08.00-13.00 | 08.00-13.00 |
Kakucsi-Csapó Viktória | 12.00-16.00 | 12.00-16.00 | 12.00-16.00 | 12.00-16.00 |
A tanév sikeres befejezéséhez az iskolán kívül is a tanári irányítással megvalósuló folyamatos készülés, tanulás szükséges!
Az intézmény házirendjében foglalt rendelkezések a rendkívüli helyzet alatt is érvényesek!
Kérem, hogy az intézménnyel való kapcsolattartás elsődleges formájának az elektronikus és telefonos kapcsolattartást tekintsék!
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető