Örömmel tölt el, hogy ellátogatott honlapunkra. Szeretnénk a világhálón megmutatni intézményünk tevékenységét, céljainkat, mindennapi életünket. Bízom benne, hogy honlapunk olvasgatása, böngészése után úgy fogja gondolni, hogy érdemes volt idelátogatni, betekintést nyerni iskolánk mindennapjaiba. Olyan információkat találhat itt, melyek sokat segítenek Önnek a tájékozódásban, sokrétű tevékenységet folytató intézményünk megismerésében. Pedagógusaink tapasztalata, felkészültsége valamint technikai eszközeink mind azt a célt szolgálják, hogy a ránk bízott gyermekek képességeiknek megfelelő oktatásban részesüljenek. Dabas Város Önkormányzata, a Monori Tankerületi Központ, partnereink, valamint a szülők támogatása nagyban hozzájárulnak az intézményünkben folyó oktató – nevelő munka színvonalának megtartásához.
Mi dolgunk a világon?…
… Példamutatással tanítani. Ezt tennünk nemcsak lehet, hanem kell is. Védő kezekkel átkarolva segíteni a tanulót a környezetével és az önmagával vívott konfliktusaiban. Enyhíteni a szülő-gyermek, a szülő-nevelő között hitt vagy valós ellentéteket. Az iskolának sokszor védőhálót kell fonnia diákjai köré. A lehetőségeinkkel élve óvnunk kell tanítványainkat, hogy az érdek nélküli baráti szálaikkal, a tudásvágyukkal, a formálható világ- és emberképükkel, az alapvető etikai normák és illemszabályok tiszteletben tartásával amíg csak lehet, gondtalanok maradhassanak. Ebben kell segítenünk őket. Ott kell lennünk mellettük az első tapasztalataik mérlegelésében, a nehézségeik megoldásában. El kell mélyítenünk a már kialakult jó kapcsolatainkat, el kell felednünk az egymás iránt érzett kételyeinket. Össze kell fognunk a holnap felnőtté váló gyermekeinkért. Ez a mi dolgunk, s tudjuk, nem is kevés.
A fenti gondolatokkal hívom a kedves olvasót az intézményünkről szóló „kiállításra”, melynek tartalmát, képeit az iskolánk múltja, jelene és jövője formálja és remélhetőleg gazdagítja. Kérem Önt, hogy ismerje meg intézményünket, s kívánom, hogy gyűjtsön és kapjon minél több információt rólunk, honlapunkon keresztül s ha felkeltettük érdeklődését, arra bíztatom, hogy látogasson el hozzánk személyesen is!
Tamás Roland
intézményvezető