Török Gyuri bácsira emlékezünk

Török tanár bácsi – ahogyan a tanítványai hívták – mindig vidámságot teremtett maga körül. 1962-ben kezdett tanítani Dabason az akkori 2. számú Általános Iskolában ének-zene tantárgyat. Tanítási órái minden tanítványa számára élvezetesek voltak, szívesen énekeltek. Felpezsgett a zenei élet általa az iskolai és községi rendezvényeken. Énekkarosaival az iskolai ünnepélyek kimagasló színvonalúak lettek. Karvezetőként kórusokat alapított és szerepeltetett versenyeken, ahonnan rendszeresen aranyéremmel tértek haza. A tantestület tagjai szívesen dolgoztak vele. Humorával mindig megnevettette kollégáit. Emlékezetesek maradtak a tantestületi kirándulások, ebben az ő színes egyéniségének nagy része volt.

Cziffra György meghatározó szerepet kapott Török György életének alakulásában. A nyolcadikos fiút lenyűgözte a zongoraművész, miatta akart jobb muzsikus lenni, s neki köszönheti zenei hivatástudatát, így nem csoda, hogy később őt választotta örkényi iskolája névadójául. Török György Dabason, majd Örkényben hívott életre és virágoztatott fel zeneiskolákat, s generációk sorát nemcsak zenélni tanított meg, hanem a muzsika szeretetére is. Pályafutásáért Pest megye Önkormányzata Lajtha László-díjjal Dabas városa pedig Dabas Pro Urbe díjjal jutalmazta a nyugalmazott igazgatót.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Hősképző

A Magyar Vöröskereszt idén is elindította Hősképző kampányát, amelynek keretében november végéig a szervezet munkatársai és önkéntesei országszerte az elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató ingyenes foglalkozásokra várják az érdeklődőket. A programban a 3. 4. 5. 6. évfolyamos diákjaink vettek részt. Hozzánk Balogh Éva területi munkatárs érkezett a Dabasi Körzet 3. sz. Területi Szervezetétől. Ezúton is köszönjük neki!
Az album megtekintéséhez kattintson a képre.

Tisztelettel:
Tamás Roland
igazgató