Tájékoztató az etika / hit-és erkölcstan oktatás megszervezéséről

Iskolánkban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján szervezzük az etika és a helyette választható hit-és erkölcstan-oktatást.
A hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatban, a 2020/2021-es tanévre vonatkozóan 2020. március 3-án 17.00 órai kezdettel szülői tájékoztatót tartunk.
Helye: 2370 Dabas, Iskola utca 1. Főépület, földszint 2-es terem.
Amennyiben a szülő a következő tanévre vonatkozóan az etika, vagy a hit-és erkölcstan tantárgyra vonatkozó választását módosítani kívánja, az erre vonatkozó szándékát minden tanév május 20-ig írásban közli az igazgatóval és az érintett egyházi jogi személy képviselőjével az erre kiadott formanyomtatványon.
A leendő első osztályosok szülei a beiratkozáskor választanak, mely április közepén várható.
Amennyiben nem szeretnének változtatni, akkor nincs teendőjük.

Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető

Elsősegélynyújtás alapjai

Február 27-én az iskolánkba látogattak a Semmelweis Ignác Szakképző Iskola Diákjai Budapestről.Azért jöttek el hozzánk, hogy az elsősegélynyújtás alapjait bemutassák és megtanítsák azoknak a 5-6. osztályosoknak akik Bejárható Magyarország tantárgy keretében már elméletben megismerkedtek ezzel. Három diák és egy pedagógus tartotta a bemutató oktatást három témakörben.

Az első dolog amit végignézhettünk – és mindenki meg is tanulta – az a sérült, eszméletlen beteg stabil oldalfekvésbe helyezése volt.
A második az újraélesztés bemutatása újraélesztő bábu segítségével. A diáklányok alaposan, türelmesen megmutatták, elmagyarázták újra és újra szinte minden tanulónknak külön a mozdulatokat. Egy rögtönzött vizsgát is rendeztünk ahol minenki jól teljesített.
A harmadik fontos elsősegélynyújtási feladat lehet a vérzéses sérülések ellátása. Megismerkedhettünk a legtipikusabb vérzések jellegzetességével, azok veszélyességére valló tekintettel elállításuk, kötözésük módjával és meg is tanulhatták a gyerekek. A tanulóink nagy érdeklődéssel, figyelmmel tekintették meg a bemutatókat. Azt hiszem érdekes, értékes és sikeres volt számukra ez az oktatási forma.
Köszönöm Laja Katának, iskolánk volt diákjának, – jelenleg a szakiskola tanulójának – hogy meghívásomra megszervezte ezt az alkalmat és maga is aktív résztvevője volt. 

Kabai Zsuzsa tanárnő

Tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Az elmúlt hetek eseményei kapcsán tartom fontosnak, hogy bizonyos információkat megosszunk a vírusfertőzések kapcsán. Néhány egyszerű higiénés és élelmiszerbiztonsággal összefüggő szabály betartásával jelentősen ha nem is zárható ki, de jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy az ember elkapja a különbőző vírus, valamint bakteriális fertőzéseket. Intézményünkben az influenza, skarlát volt jelen az elmúlt időszakban. Az alábbi tanácsokat a WHO ajánlásával tesszük közzé:

  • gyakori kézmosás, lehetőleg alkohol alapú, fertőtlenítő hatású szappannal,
  • tüsszentés és köhögés esetén zsebkendő használat, ami után ismét alapos kézmosás szükséges,
  • lázas beteggekkel való kontaktus kerülése,
  • lázas megbetegedés esetén orvos felkeresése, a korábbi külföldi utazásokról információ adás,
  • élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacok elkerülése olyan területen, ahol az új koronavírus már megjelent,
  • nyers, vagy nem megfelelően hőkezelt állati eredetű élelmiszer fogyasztásának kerülése.

Mi az intézményünkben is megtettük és megtesszük azokat az intézkedéseket, amik csökkentik bármilyen fertőző betegség előfordulásának esélyét.

  • rendszeres takarítás és fertőtlenítés a közös helyiségekben vírusölő szer használatával
  • kilincsek, ajtók folyamatos gyakori fertőtlenítése
  • folyékony szappan rendszeres használata
  • belső oktatást tartottunk a megelőzés érdekében a higiéniai szabályokról
  • a takarítónőket külön tájékoztattuk a teendőikről ezzel kapcsolatban
  • nagysorakozó alkalmával hívtuk fel a gyermekek figyelmét ennek fontosságára
  • plusz fertőtlenítő szerek kihelyezése az intézmény mosdóiban
  • plakátokkal hirdetjük a helyes kézmosás technikáját

Felhívnám a figyelmet, hogy a koronavírus megjelenése óta olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely kihasználja a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságát. A csalók a pandémiára építve e-maileken keresztül próbálnak adathalász tevékenységet, illetve zsarolóvírus kampányt folytatni és megtéveszteni a felhasználókat, vagy káros kódokat juttatni eszközeikre. A csaló levelek jellemzően többféle hamis hírrel keltenek figyelmet, például a vírus ellenszerével kapcsolatos nagy áttörésről, alternatív gyógymódokról, egészségügyi eszközök hiányáról és beszerzésének lehetőségeiről, fontos biztonsági intézkedésekről számolnak be, vagy azzal igyekeznek pánikot kelteni, hogy a vírus az adott településen is felütötte a fejét. Ezek a csaló levelek azonban különböző káros kódokat tartalmazó csatolmányokat, vagy káros webhelyekre mutató hivatkozásokat tartalmazhatnak, amelyek szenzitív ─ például pénzügyi ─ információk megszerzésére törnek. Az e-mailek sok esetben hivatalosnak látszó, jól megszerkesztett formában készültek. Egyes esetekben nevesebb nemzetközi szervezetet – többek között – az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) jelenítik meg feladóként. Kiemelendő, hogy a nemzetközi és hazai közegészségügyi szervek nem küldenek a fentiekhez hasonló információkat e-mailen keresztül, nem kérnek be ilyen formán szenzitív adatok és nem kérik bejelentkezési
adataink megváltoztatását.
Az NBSZ NKI javaslata szerint a felhasználók:
• ne kattintsanak az ilyen tárgyú e-mailekben szereplő hivatkozásokra;
• ne töltsék le a mellékletben szereplő ─ legtöbbször Microsoft Word, PDF, EXE, illetve MP4 kiterjesztésű ─ fájlokat;
• a közösségi média oldalakon is fokozott óvatossággal kezelendők a témakörben terjedő információk, ne adjunk hitelt a pánikkeltő információknak, információért forduljunk a hivatalos szervekhez;
• tartsák naprakészen a vírusvédelmi szoftvereket és telepítsék a biztonsági frissítéseket, valamint tiltsák a Microsoft Office makrókat;
• kövessék a hivatalos tájékoztatási csatornákat, például az NNK weboldalát.

Amennyiben iskolánk tanulója az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban tartózkodott hatósági intézkedéssel lezárt településen, kérem a Tisztelt Szülőket, hogy a fent említett terület elhagyását követő 14 napig a gyermek egészségügyi állapotát fokozott figyelemmel kísérje! Amennyiben gyermeke belázasodik hívják fel a háziorvost és tartsák be a kapott instrukciókat és értesítsék az iskolát. A lezárt települések listájáról itt tájékozódhat, vagy a 0680/277-455 és 0680/277-456-os telefonszámokon.

További hiteles információk a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján.

Kérem a Szülőket, hívják fel Önök is a gyermekek figyelmét a rendszeres és alapos higiénés szabályok betartására!

Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető