114 évvel ezelőtt ezen a napon született jeles költőnk József Attila, s 1964 óta az ő születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.
Iskolánkban mi is megemlékeztünk a felsős diákok részvételével erről a szép ünnepről.
A bevezető gondolatok után Kecskés Dóra 8. b osztályos tanuló elmondta a költő Születésnapomra című versét, Tóth Zsófia 8. a osztályos diákunktól pedig a Tiszta szívvel című versét hallgattuk meg.

Székelyné Mészáros Judit