A Magyar Vöröskereszt idén is elindította Hősképző kampányát, amelynek keretében november végéig a szervezet munkatársai és önkéntesei országszerte az elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató ingyenes foglalkozásokra várják az érdeklődőket. A programban a 3. 4. 5. 6. évfolyamos diákjaink vettek részt. Hozzánk Balogh Éva területi munkatárs érkezett a Dabasi Körzet 3. sz. Területi Szervezetétől. Ezúton is köszönjük neki! Az album megtekintéséhez kattintson a képre.
A délelőtt során kihirdetésre kerültek a pályázatok eredményei. Közel 50 rajz és több mint 50 alkotás, ékszer érkezett be hozzánk. A zsűri (Gula Andrea, Lakos Krisztina és Kosztolányi Edit) döntése alapján született meg a végső döntés. Az eredményhirdetés előtt felvonultak a 4. c osztályos tanulók, akik újrahasznosított divatbemutatóval kedveskedtek a jelenlévőknek. Az én zöldülő városom rajzpályázat 1-2. osztály 1. Pajor Zsófia 1.c 2. Horváth Vanessza 2.a 3. Jeszenszky Zoé 1.c 3-4. osztály 1. Forczek Hédi 4.b 2. Kovács Zsolt és Molnár Hunor 3.a 3. Sarkadi Mira Bíbor 4.c
Alkotópályázat 1-2. osztály 1. Bukovszki Nóra 2.c 2. Bátki László 2.c 3. Harascsák Levente 1.c 3-4. osztály 1. Téglási Vivien 3.a 2. Bordás Döme 4.b 3. Sarkadi Mira Bíbor 4.c
Ékszerkészítő pályázat 1-2. osztály 1. Bukovszki Nóra 2.c 2. Sarkadi Szofia 2.a 3. Szabó Hanna 2.c 3-4. osztály 1. Harascsák Noémi 4.c 2. Horváth Zsófia 4.c 3. Tóth Borbála 4.c Különdíjban részesült: Szabó Károly 2.c Menyhárt Péter 4.c Suhajda Csenge és Suhajda Jázmin 4.c Takács Nóra 4.c
A Lázár Ervin Program keretében az Intézmény felsős diákjainak a kulturális élményhez jutását a Budapesti Filharmóniai Társaság biztosította a Kezdetben vala a Tánc c. előadással. Az előadás nagyon színvonalas volt, a gyermekeink nagyon élvezték! Szívből köszönjük a lehetőséget!
Fajthné Szabó Melinda vagyok, az idei tanévtől iskolai szociális segítő az Önök iskolájában. A hatékonyabb és eredményesebb munka érdekében szeretnék egy kis ismertetőt írni arról, mi is a feladatom, mivel tudnak hozzám fordulni, illetve mikor és hol/hogyan érnek el engem.
A tevékenységem célja a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik részére támogatást nyújtani a sikeres iskolai munka és a továbbtanulás érdekében, a gyerekek szociális hátterének támogatásával. További cél a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, családi, nevelő háttér formálása, így hidat képezve akár szülő-gyermek, szülő-pedagógus, gyermek-pedagógus között.
A megvalósítás az iskolán keresztül, az osztályfőnökkel közösen, a gyermekjóléti szolgálat, a családsegítő szolgálat családgondozóinak segítségével, együttműködve az iskolai gyermekvédelmi felelősökkel, iskolai pedagógus asszisztensekkel valósul
Feladatom: tanácsadás a tanulóknak és szülőknek az iskolai és egyéb élethelyzetek nehézségeiben; tanácsadás tanár-diák konfliktusban, szociális problémák rendezéséhez nyújtott segítség, pályázati tanácsadás; tanácsadás és közvetítés szülő-gyerek kapcsolatban; diákok-szülők delegálása különböző szakszolgálatokhoz (speciális tanácsadóhelyek, ifjúsági irodák, gyámügy, munkaügyi hivatal, drogambulancia stb.)
Fogadó órám minden péntek 08:00-11:00 a könyvtár teremben van, illetve más, előre egyeztetett időpontban is elérhető vagyok.
„Örömmel értesítem, hogy a pályázati kiírás kapcsán benyújtott Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (2023.) pályázatait a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásra javasolta, amely alapján a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság a pályázatát pozitívan bírálta el.
Fentiekre figyelemmel az Ön által képviselt szervezet
Ez még mindig aktuális! 2 évente vissza kell térni rá. Csoda, hogy nem történtek még komoly balesetek e miatt. Kérem fokozottan figyeljünk oda a reggeli közlekedésre, parkolásra! Ne álljunk meg az iskola utcában, míg bekísérjük a gyereket!Ne dobjuk ki a kocsiból őket! Használjuk a sportcsarnok, a rendőrség, a piaccsarnok, a Spar parkolóit reggel! Ébredjünk 5 perccel hamarabb, tartsuk be a szabályokat és a helyzet megoldódik. Kapitány Úrral beszéltem, a rendőrség újra bűntető cédulákat fog az ablaktörlő mögé helyezni. Megértésüket a gyermekeink érdekében köszönöm!