Minden gyerek szereti a telet és várja a Mikulás érkezését. Ha jó hangulatban telik az idő, könnyebb a várakozás is. Ezt az izgatott várakozást alsós kisdiákjaink egy gyermekkoncerten való részvétellel tették érdekesebbé. November 27-én délután 3 órától LASSÁN EVELYN – a Pesti Kisszínház előadóművésze – és zenész társai az iskolai tornateremben gondoskodtak a jó hangulatról. A játékos, énekes műsorban a művésznő a télhez és az ünnepekhez kapcsolódó saját szerzeményű dalaival és ismert gyermekdalokkal szerepelt. Volt sok közös éneklés, móka és kacagás. Az élmény felejthetetlen. Az előadásért köszönetünket fejezzük ki a kedves szülőknek, hiszen az ingyenességet az előző évi alsós farsangi tombolabevételből finanszíroztuk. Dormány Józsefné intézményvezető-helyettes
Az adománygyűjtésre szánt tartós élelmiszereket, édességet, szaloncukrot, új gyermekjátékot szerdán (november 27-én) viszik el tőlünk! Aki szeretne leadni még felajánlást az legkésőbb szerda reggelig teheti meg az alsós-felső tanáriban.
A „Szép magyar beszéd” házi versenyünkön elért eredményeik jutalmaként az alábbi tanulók képviselik majd iskolánk a területi versenyen:
Timischi-Kiss Imola 5.b Fazekas Fülöp 6.b Bölöni Balázs 7.a Balajti Viktória 7.b Gacsal Szimóna 8.b
A 7-8. évfolyamos futsal csapatunk III. helyezést ért el diákolimpián.
Zoknigyűjtés: Abszolút I. helyezet lett a 2.b osztály A felső tagozat első helyezettje az 5.a osztály Egyénileg a legtöbb zoknit gyűjtő diákunk Talapka Kincső Réka 4.a osztály.
Papírgyűjtés: I. helyezett 8.a osztály II. helyezett 3.b osztály III. helyezett 8.b osztály IV. helyezett 1.a osztály V. helyezett 7.b osztály
A papírért kapott pénz fele az osztályoké, a másik felét iskolánk új játszóterének kialakítására fordítjuk!
2019. november 11-én megadatott
számunkra a lehetőség, hogy eljussunk a Dél-Pest megyei regionális
diákparlamenti gyűlésre. A rendezvénynek a monori Művelődési Ház adott otthont.
Nagy
örömünkre szolgált, hogy képviselhettük iskolánkat az eseményen. Már az iskolai
diákgyűlést követően dolgoztunk ki részletesen ötleteket, észrevételeket a
következő, nem könnyű témákban: eszközök és felszereltség a 21. század
iskolájában, hatékony nyelvoktatás, naprakész szakképzés, helyi és országos
szintű érdekképviselet, lelki egészség, digitális immunitás.
A
monori polgármester úr köszöntője és a tankerületi nyitóbeszéd után
bemutatkoztak a főszervezők. Később lebonyolító elnököt választottak a
delegáltak. Orbázi Melinda ismertette a napirendi pontokat, amiből több is
volt. Megismerhettük Szabó Melindát, az országos képviselőnket. Beszédében
buzdított bennünket arra, hogy bátran képviseljük a diákok érdekeit. Ezt
követően lehetett javaslatokat tenni a megadott témákkal kapcsolatban. Az ott
felszólalók beszédéből rájöttünk: más iskolák problémái mellett a mieink
eltörpülnek. Úgy érezzük, szerencsések vagyunk, hisz iskolánk nagy gondot
fordít, és lehetőséget is biztosít az érdekképviseletre, a hatékony
informatikai és nyelvoktatásra.
Végül
finom pogácsázás után megválasztották a szavazó bizottság tagjait és az
országos képviselőket. Jókedvűen indultunk haza. Köszönjük Tamás Roland
igazgatónknak és Bugyi településből Noémi néni segítségét az utazás
megszervezésében, így eljuthattunk a rendezvényre! Köszönjük a bizalmat is,
hogy mi képviselhettük az iskolánkat!
Dabas, 2019. november 13. Leányvári Tibor (8.b, DÖK-elnök) Szurcsik Ákos József (8.b)
Karácsony közeledtével izgalommal
teli várakozással készülünk az ünnepekre. A szeretteink körében eltöltött
napok, az otthon melege és az együtt megélt szép pillanatok teszik teljessé az
ünnepet. A Dabasi Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ egész évben
segíti a nehézségekkel küzdő családokat, idős, beteg embereket. Az elmúlt években karácsony előtt a rászoruló
családok a városrészenként megrendezett ünnepség keretein belül, „cipősdoboz”
formájában vehették át a jótékony felajánlásokat. Az idei évben, a „ Legyen
példa az életed!” évében a Dabasi
Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, a Felső-Dabasi Karitasz és Dabas Város Önkormányzata összefogásában
december 1-jén az Adventi Forgatag keretein belül az adománysátrainkba várjuk
majd a rászoruló családokat, ahol az Önök által összegyűjtött felajánlások kerülnek
átadásra.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy az
elmúlt évekhez hasonlóan segítsék munkánkat, hogy mi is segíthessünk másoknak.
Tisztelt szülők, kedves gyerekek! Az idei évben tartós élelmiszereket,
édességet, szaloncukrot fogadunk és
várunk! A felajánlásokat az óvodákban és
iskolákban dolgozó pedagógusoknak adhatják le, melyeket az Önkormányzat
munkatársai november 27-én gyűjtenek össze az intézményekből!
Az idei évben is számítunk
szeretetteljes támogatásukra!
Tisztelettel: Dabasi Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, Felső-Dabasi Karitasz csoport, Dabas Város Önkormányzata