2022. 10. 15 (szombat)
2022. 10. 28 (péntek)
2022. 12. 21 (szerda)
2023. 02. 06 (hétfő)
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető
KRÉTA üzenetek
Tisztelt Szülők!
A KRÉTA fejlesztők által néhány hete módosításra került minden intézményi Üzenetküldési Mátrix, amivel a Szülői és Tanulói közvetlen üzenetküldés kikapcsolásra került, mert intézményi bejelentésekből kiindulva azt tapasztalták, hogy több intézmény esetében is adathalász, kártékony állományok jelentek meg a felhasználók egymásnak küldött üzeneteiben. Ezért a szülők nem tudtak üzeneteket küldeni. Kérem, hogy a jövőben fordítson mindenki figyelmet (pedagógus, tanuló, szülő) az ilyen levelek veszélyességére, a legtöbbször ismerőstől érkező levelekben található letöltési linkek, állományok biztonságos kezelésére.
A funkciót visszakapcsoltam, így újra tudnak üzenetet küldeni.
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető

Változások a tanév rendjében
A rendelet alapján a következő változások vannak a tanévben:
- Őszi szünet – nem lesz. A rendelet szerint „a 2022/2023-as tanévben az őszi szünet nem adható ki”. Némi vigaszt jelenthet, hogy mindenszentek (november 1.) idén keddre esik, és akkor lesz egy négynapos hosszú hétvége, mert az előtte lévő hétfőt egy szombati napon dolgozzuk le.
- Téli szünet – a szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21. (szerda),
a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő). - Tavaszi szünet – ezt nem érinti a módosítás, az eredeti rendelet szerint a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. április 5. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2023. április 12. (szerda).
A most megjelent módosításnak van még egy fontos része. A tanév utolsó tanítási napja nem 2023. június 15. (csütörtök), hanem 2023. június 16. (péntek) lesz.
A tanév rendje szerint „az iskola az (1)-(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – az Nkt. 30. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottak megtartásával – heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti”. Ennek megfelelően a kiadható tanítás nélküli munkanapokról a küzeljövőben fogunk dönteni!
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető

Októberi programok
10. 03 – 10. 07 – Erdők-hete
10. 04, 16.30 – Iskolaszék értekezlet
10. 04, 17.30 – SZMK értekezlet (nagyon fontos jönni intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés miatt, amiben a szülőknek is szerepük lesz október 14-én)
10. 05 – Erdőismereti foglalkozás, látogatás a füvészkertbe – 5. évfolyam
10. 05 – Kirándulás a vizeserdőbe – 6-7-8. évfolyam
10. 06 – Megemlékezés az Aradi vértanúkról
10. 10 – Pályaválasztási kompetenciamérés vége – 8. évfolyam
10. 10, 08.00 – 14. terem 1. csoport, Szövegértés-matematika bemeneti mérés 8. évfolyam 17 fő
10. 10, 08.00 – 17. terem 2. csoport, Szövegértés-matematika bemeneti mérés 8. évfolyam 16 fő
10. 10, 13.00 – 14. terem 3. csoport, Szövegértés-matematika bemeneti mérés 8. évfolyam 16 fő
10. 11, 08.00 – 14. terem 1. csoport, Természettudomány-idegen nyelv bemeneti mérés 8. évfolyam 17 fő
10. 11, 08.00 – 17. terem 2. csoport, Természettudomány-idegen nyelv bemeneti mérés 8. évfolyam 16 fő
10. 11, 13.00 – 14. terem 3. csoport, Természettudomány-idegen nyelv bemeneti mérés 8. évfolyam 16 fő
10. 14 – Intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés
10. 15 – Tanítás nélküli munkanap (szombat) – a gyermekek nem jönnek
10. 18 – Pályaorientációs nap – 7-8. évfolyam
10. 18, 17.00 – Báli táncos megbeszélés (szülők-pedagógusok tánca)
10. 18, 18.00 – Pályaválasztási szülői értekezlet – 8. évfolyam (8. évfolyamos gyermekeknek, szülőknek KÖTELEZŐ)
10. 21, 08.00 – Megemlékezés az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulójáról
10. 24 – Tök jó nap az alsóban
10. 24 – Happy Halloween angol-német szövegértési verseny
10. 24. 08.00 – 14. terem 1. csoport, Szövegértés-matematika bemeneti mérés 6. évfolyam 18 fő
10. 24. 08.00 – 17. terem 2. csoport, Szövegértés-matematika bemeneti mérés 6. évfolyam 18 fő
10. 24. 13.00 – 14. terem 3. csoport, Szövegértés-matematika bemeneti mérés 6. évfolyam 14 fő
10. 25. 08.00 – 14. terem 1. csoport, Természettudomány-idegen nyelv bemeneti mérés 6. évfolyam 18 fő
10. 25. 08.00 – 17. terem 2. csoport, Természettudomány-idegen nyelv bemeneti mérés 6. évfolyam 18 fő
10. 25. 13.00 – 14. terem 3. csoport, Természettudomány-idegen nyelv bemeneti mérés 6. évfolyam 14 fő
Az új kormányrendelet szerint „a 2022/2023-as tanévben az őszi szünet nem adható ki”. Némi vigaszt jelenthet, hogy mindenszentek (november 1.) idén keddre esik, és akkor lesz egy négynapos hosszú hétvége, mert az előtte lévő hétfőt egy szombati napon dolgozzuk le. A következő értekezleten beszélünk az új rendelet miatt a tanítás nélküli munkanapok áthelyezéséről, módosításáról a tanévben. Kérem a kedves szülőket, figyeljék! A méréseken a részvétel KÖTELEZŐ!
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető

A magyar népmese napja
Zöld projekthét zárás
Reggeli közlekedés
Tisztelt Szülők!
Ez még mindig aktuális! 2 évente vissza kell térni rá. Csoda, hogy nem történtek még komoly balesetek e miatt. Kérem fokozottan figyeljünk oda a reggeli közlekedésre, parkolásra! Ne álljunk meg az iskola utcában, míg bekísérjük a gyereket! Ne dobjuk ki a kocsiból őket! Használjuk a sportcsarnok, a rendőrség, a piaccsarnok, a Spar parkolóit reggel! Ébredjünk 5 perccel hamarabb, tartsuk be a szabályokat és a helyzet megoldódik. Kapitány Úrral beszéltem, ha nem változik a helyzet, akkor a rendőrség újra bűntető cédulákat fog az ablaktörlő mögé rakni. Megértésüket a gyermekeink érdekében köszönöm!
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető

Sportsikerek
Atlétika ügyességi csapatversenyben, kislabdahajítás szakágban III-IV. korcsoportban a fiúk között megyei I. helyezést ért el az alábbi összetételű csapatunk:
Balogh Bence 8.a
Bordás Benedek 8.a
Butnaru Valentin 6.a
Munkácsi Zsolt Róbert 8.a
Oravetz József 8.a
Volentér László 8.b
Szívből gratulálunk nekik, valamint felkészítő tanáruknak, Kuli Imre Károlynak!

AZ ORSZÁGOS BEMENETI MÉRÉSEK CSOPORTJAI, IDŐPONTJAI
Megkezdődött a 2022/2023. tanévi digitális országos mérések adatszolgáltatásának, és a bemeneti mérések előkészítésének, majd lebonyolításának időszaka. Az alábbiakban tájékoztatom a szülőket az idei évi mérések időponjáról. Ezek országos mérések, kérem a szülőket, hogy ezekben az időpontokban az tanulók ne hiányozzanak! Mivel idén sok országos mérés lesz, így a nevelőtestület döntése értelmében szintvizsgát a 6. és 8. évfolyamon nem tartunk.
8 A,B
Szövegértés-matematika:
2022.10.10. 08.00 14. terem 1. csoport, 17 fő
2022.10.10. 08.00 17. terem 2. csoport, 16 fő
2022.10.10. 13.00 14. terem 3. csoport, 16 fő
Természettudomány-idegen nyelv:
2022.10.11. 08.00 14. terem 1. csoport, 17 fő
2022.10.11. 08.00 17. terem 2. csoport, 16 fő
2022.10.11. 13.00 14. terem 3. csoport, 16 fő
6 A,B
Szövegértés-matematika:
2022.10.24. 08.00 14. terem 1. csoport, 18 fő
2022.10.24. 08.00 17. terem 2. csoport, 18 fő
2022.10.24. 13.00 14. terem 3. csoport, 14 fő
Természettudomány-idegen nyelv:
2022.10.25. 08.00 14. terem 1. csoport, 18 fő
2022.10.25. 08.00 17. terem 2. csoport, 18 fő
2022.10.25. 13.00 14. terem 3. csoport, 14 fő
5 A,B
Szövegértés-matematika:
2022.11.21. 08.00 14.terem 1. csoport 18 fő
2022.11.21. 08.00 17. terem 2. csoport 18 fő
2022.11.21. 13.00 14. terem 3. csoport 17 fő
4 A 1. csoport szövegértés-matematika:
2022.11.14. 08.00 14. terem 13 fő
4 A 2. csoport szövegértés-matematika:
2022.11.14. 08.00 17. terem 12 fő
4 B 1. csoport szövegértés-matematika:
2022.11.16. 08.00 14. terem 13 fő
4 B 2. csoport szövegértés-matematika:
2022.11.16. 08.00 17. terem 12 fő
4 C 1. csoport szövegértés-matematika:
2022.11.17. 08.00 14. terem 12 fő
4 C 2. csoport szövegértés-matematika:
2022.11.17. 08.00 17. terem 12 fő
Tisztelettel:
Tamás Roland
intézményvezető

Sulizsák
Tisztelt Szülők/Kedves Gyerekek!
Nagytakarításra, szekrény-pakolásra fel!
Iskolánk ismét SULIZSÁK programot hirdet! Az összegyűjtött ruhákat 2022.12.07-én, szerdán fogják elszállítani.
Zsákokat kapunk majd, de nagyméretű, bekötött zsákokban is lehet hozni a következőket:
- Női, férfi és gyerek ruhadarabok
- Összepárosított cipők (ezeket kérjük cipőfűzőjüknél vagy más módon összekötni)
- Kézitáskák
- Sapkák, kalapok, sálak
- Fehérnemű, zokni
- Lepedő, függöny, törölköző
A zsákokat december 05 (hétfő) reggeltől lehet behozni az iskolába, december 07-én viszik!
Tisztelettel:
Szmiknya Erika
intézményvezető-helyettes




